100 karácsonyi vers, a legmeghatóbb karácsonyi versek gyűjteménye, ahol találsz szép karácsonyi verseket gyerekeknek, felnőtteknek, a karácsonyfáról, angyalokról, szeretetről, rövid, vidám és hosszú verseket.
100 karácsonyi vers
Karácsonyi versek gyerekeknek
Az alábbiakban a legszebb karácsonyi gyerekverseket, mondókát találod ovisoknak, bölcsiseknek, kisiskolásoknak.
Jézuska üzeni (mondóka)
Hulló hópelyhektől
Jézuska üzeni,
gyerekek, gyerekek
Rossz ne legyen senki.
Mert a jó gyermeket
Jézuska szereti
Szent karácsony estén
Keblére öleli.
Donászy Magda: Karácsony
Karácsonyfa!
Karácsony
Aranydió
Zöld ágon!
Csillagszóró,
Gyertyafény
Ég a fenyő
Ünnepén.
Csilingel a
Csöngettyű
-szép vagy fenyő!
– gyönyörű!
Donászy Magda: Kívánságlista
Karácsony csak egyszer van,
ezer ötlet agyamban!
Mit is kérjek ajándékba,
mit hozzon a kisangyalka?
Kérjek labdát, meleg kesztyűt,
búgócsigát vagy pörgettyűt?
Mégsem kérek más egyebet,
boldog, békés ünnepeket!
Donászy Magda: Karácsony délután
Karácsony délután
lassan jön az alkony.
Kíváncsiság bujkál
minden gyermekarcon.
Végre sötétedik…
hamvas lesz az este.
Bodri velem együtt
figyel minden neszre.
Mikor szól a csengő,
az ajtó kitárul,
piros alma nevet
rám a fenyőfárul.
Tudom, az erdőből
édesapám hozta,
a diót meg anyám
be is aranyozta…
Azért olyan kedves…
azért olyan drága.
Meghatottan nézek
Apára…Anyára.
Dénes György: Karácsonyfa
Karácsonyra, karácsonyra
Bekopog a karácsonyfa.
Hozza havas erdők álmát,
Ezeregy éj ragyogását.
Jön, s megáll a kisszobában
Csupa illat, csupa bársony,
Feldíszítjük gyönge ágát,
Simogatjuk zöld ruháját.
Odagyűlünk mind alája,
S ránk mosolyog minden ága.
Hárs Ernő: Karácsony
Zsong a téli erdő,
nagy a nyüzsgés benne.
Messzi útra készül
a fenyőfák ezre.
Beszórják a felhők
őket puha hóval,
madarak díszítik
szőlővel, dióval.
Őz és szarvas ámul,
mint szökik a lombra.
Itt is, ott is egy-egy
kerek fejű gomba.
S miközben a gallyak
csilingelve ingnak,
mindegyik facsúcsra
alászáll egy csillag.
így indul az erdő
ezer fenyőfája
örömet szerezni
szerte a világba.
Lászlóffy Aladár: Karácsonyra harangoznak
Kórusai dalba fognak
üveghangú angyaloknak,
égi sugár, téli felleg
gyermekhangon énekelnek.
Visszhangja kél a hegyeknek,
hegyeken a rengetegnek,
zeng a völgy és zeng az erdő,
mikor az ideje eljő:
karácsonyra harangoznak
a Körösnek, a Szamosnak.
Weöres Sándor: Köszöntlek, karácsony
Karácsony, karácsony
Jég-udvaros napja,
Jég-reszelős napja!
Mindenki az uzsonnáját
Hó-kendőbe kapja.
Köszöntlek, karácsony
Fagy-csillagos éje,
Megdermedt napkelte,
Szürke madár röpte,
Új esztendő közelsége
Mikulás hónapja.
Gazdag Erzsi: Hull a hó
Hull a hó, hull a hó,
Mesebeli álom,
Télapó zúzmarát,
Fújdogál az ágon,
A kis nyúl didereg,
Megbújik a földön,
Nem baj, ha hull a hó,
Csak vadász ne jöjjön.
Parányi ökörszem,
Kuporog az ágon,
Vidáman csipogja:
Süt még nap a nyáron.
Gazdag Erzsi: Három királyok
Meghozta az ünnepet
Gáspár, Menyhért, Boldizsár
Mire nevük kimondom,
mindegyike kis király
Ajtóm előtt megállnak
vándor Három Királyok;
koronájuk fülig ér,
alig látszik orcájuk.
Gáspár előénekes,
közben, kőzően furulyál
Menyhért verse elszakadt,
összefűzi Boldizsár
Fénylik botos-csillaguk,
fénylik arcuk pirosan.
Felmutatják jászolban
a gyermeket, a barmokkal
Apró Három Királyok,
ünnephozó barátok,
karácsonyi köszöntőnek
beállnék én hozzátok!
Bernáth William: Karácsony
Hó nem szitál. Az ég derűs.
Csupán az este hűs.
A szív örül: Jézusra vár.
A lélek: fénysugár.
Havatlan pusztán mély a csend
egy csillag megjelent.
Az arcokra kíváncsiság
mély áhitata szállt.
Idézve látom múltamat…
a gyémántos havat.
S míg lelkem Jézust keresi:
szívem békével van teli.
Gazdag Erzsi: Karácsony
Szól a csengő, száll a dal.
Itt van a karácsony.
Arany csillag tündöklik
a fenyőfaágon.
Gyertya lobban, mennyi fény!
Mintha a fa égne!
Ha nem volna Karácsony
felszállna az égre.
Ott lobogna a fenyő
mint egy tüzes csillag,
amelyikről éjszaka
szikraesők hullnak.
Itt marad most a fenyő.
Itt marad minálunk.
S amíg itt lesz, mindnyájan
ünneplőben járunk.
Fényben rezeg a fenyő.
Lobognak a gyertyák.
Ünnep van ma, Karácsony
látogatott hozzánk.
Zelk Zoltán: Karácsonyi ének
Nem alszik még kis Jézuska,
lágy szalmában fekszik ébren.
Három csillag áll fölötte
mosolyogva fönn az égen.
Szól egy csillag két társának:
„Nem mennénk le Jézuskához?
Melengessük, hátha fázik!…
Keljünk útra jászolához.”
Szilágyi Domokos – Karácsony
A puha hóban, csillagokban,
Az ünnepi foszlós kalácson,
Láthatatlanul ott a jel,
Hogy itt van újra a KARÁCSONY.
Mint szomjazónak a pohár víz,
Úgy kell mindig e kis melegség,
Hisz arra született az ember,
Hogy szeressen és szeressék.
S hogy ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen KARÁCSONY.
Pósa Lajos – Levél a kis Jézuskához
Én édes Jézuskám,
Itt van a hideg tél.
Böskeékről valahogyan
El ne feledkezzél!
Hiszen, tudod,
ott a Város végin laknak…
Mint az övék, nincs több olyan
Jégvirágos ablak.
Házukban az idén
Tűz még nem égett:
Dideregve szenvedik át
A nagy hidegséget.
Mondd meg,én Jézuskám,
Minden angyalodnak:
Gondoljanak rájuk is,
ha Karácsonyfát hoznak.
Nem kell nekik olyan
Csillogó-ragyogó,
Csak egy kevés tüzelőfa,
Melegen lobogó.
Egy hát rőzsével is
Megelégednének…
Küldj is, édes kis Jézuskám,
Szegény Böskeéknek!
Gazdag Erzsi: Karácsony-hívogató
Ezüstszánkót hajt a dér
hófehér határon.
Deres szánon didereg,
fázik a Karácsony.
Zendül a jég a tavon,
amint által jönnek.
Decemberi hópihén
fénylik már az ünnep.
A kályhánkban láng lobog.
Gyere be, Karácsony!
Gyújtsd meg gyertyád, fényszóród
a fenyőfaágon!
Melegedj meg idebent,
légy vendégünk mára!
Karácsonyi csillagod
tedd a fenyőfánkra!
Túrmezei Erzsébet: Karácsonyi kívánság
Ha én betlehemi
pásztorgyerek lennék,
karácsony estéjén
a jászolhoz mennék.
Ha volna egy szelíd
szép, fehér báránykám,
azt is odavinném,
azt is odaszánnám.
Gyorsan letérdelnék…
Milyen jó is volna!
Angyalok éneke
gyönyörűen szólna.
Talán egy kis angyal
kezemen is fogna…
Megtartó Úr Jézus
rám is mosolyogna.
De én nem lehetek…
mért is nem lehetek
betlehemi nyájat
őrző pásztorgyerek!
Magyar földön járok…
el is múlt az régen,
hogy az a csillag
ragyogott az égen.
Van most csillag elég,
de úgy egy se ragyog.
Nem énekelnek már
mennyei angyalok.
Úr Jézus elébe
Elmegyek én mégis,
száz nap és száz éjjel,
Ha mindig mennék is.
Száz nap és száz éjjel,
még nem is kell járnom:
Odarepít engem,
az én imádságom.
Mért megyek elébe?
megköszönni szépen,
a sötét világra,
hogy leszállott értem.
Megmondani neki:
életem, halálom:
már én csak ezentúl
mindig őt szolgálom.
Megsimogat, tudom,
Szerető szemével,
Megtelik a szívem,
Szíve melegével.
Megtartó Úr Jézus
édes mosolyával:
karácsonyestének
nagy boldogságával.
Gazdag Erzsi: Fehér karácsony
Havazik, havazik…
Meg sem áll tavaszig.
Tán az egész világ
hó alatt aluszik.
Hó alatt aluszik,
pilláját se nyitja,
hó alatt aluszik
kertünkben a fűzfa.
Álmában barkát bont;
(csupa fehér bársony…)
Azt hiszi, tavasz van,
s itt van a karácsony.
Itt van a karácsony.
Most nyílik virága:
hócsillagot bontott
minden bokor ága.
Ünnepel a tél is;
felöltözött szépen.
Kint sétál az utcán
ünnepi fehérben
Vidám karácsonyi versek
A karácsony nem csak meghitt, de vidám, boldog ünnep is. Erről tanúskodnak a vidám karácsonyi versek.
Tolna Éva: Ünnepek ünnepe
Tele a ház ünneppel:
Egész család ünnepel.
Ünneplőbe öltöztünk,
ünnepi az örömünk.
Zizegi a fenyőág:
Csak itt benn van jó világ.
Tele a ház ünneppel,
karácsonyi énekkel.
Elszállnak a dallamok,
kinyílnak az ablakok.
Szállást adnak Máriának
s a didergő Jézuskának.
Mosolyog a Holdvilág,
kint is jobb már a világ.
Elek István: Karácsony
Halld a csengő szép szavát,
Mily vidáman száll!
Fényes titkok ajtaját
Nyitja, nyitja már.
Tárul ajtó, tárul szív,
Zendül a szoba:
Tündökölve ott virít
A karácsonyfa!
Mennyi gyertya, mennyi dísz,
Mennyi csillogás!
Szívrepesve vártuk is,
Attól oly csodás!
Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony (1929)
Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.
Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.
Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!
Csanádi Imre: Karácsony fája
A Karácsony akkor szép,
hogyha fehér hóba lép,
nem is sárba, latyakba…
Ropog a hó alatta.
Hegyek hátán zöld fenyő,
kis madárnak pihenő,
búcsúzik a madártól,
őzikétől elpártol.
Beszegődik, beáll csak
szép karácsony fájának
derét-havát lerázza,
áll csillogva, szikrázva.
Ahány csengő: csendüljön
ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen,
karácsonyi szépségben
Móra László: Karácsonyi csengő
Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.
Égi szánkót hajt az angyal.
És mire az estihajnal
Megjön a szép fenyőgallyal,
Cseng a csengő, jő az angyal.
Itt a Jézus angyalkája,
Égben termett csodafája,
S mindent, mindent aggat rája
A kis Jézus angyalkája.
Arany diót, arany csengőt,
Ezüst lepkét, ringót rengőt,
Amilyen még földön nem nőtt,
S csilingelő arany csengőt.
Kérünk Jézus angyalkája,
Ahol sok a koldus, árva,
Hol jóságod legtöbb várja,
Ott pihenj meg legtovábbra.
Hozz örömet, békességet,
A szíveknek melegséget,
Karácsonyi szép meséket,
S az Istennek dicsőséget.
Karácsonyfa versek
Nincs karácsony karácsonyfa nélkül, az alábbiakban a karácsonyfáról szóló verseket találod.
Utassy József: Karácsonyfa
Kis szobámba varázsolva
áll egy fényes karácsonyfa.
Tetejében ezüsttorony,
hol maga az Isten honol.
A fa alatt három király:
Gáspár, Menyhért meg Boldizsár
lesik ámuldozva hosszan:
ki tündököl a jászolban?
S virraszt ama csillag fénye
immáron kétezer éve.
Weöres Sándor: Szép a fenyő
Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.
Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az új esztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.
Reményik Sándor: A karácsonyfa énekel
Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség éjjelén,
Ó csak ne legyen sorsom bús közöny,
Ó csak legyek a fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája,
Én az idegen, én a jövevény.
Égő fenyőfa, égő áldozat,
Akit az Isten ősi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
S imbolyogjon a szűk szobák falán,
Mindegy, hogy mi lesz velem azután.
Donászy Magda: Kisfenyő
Szabad-e bejönni?
Zöldfenyő vagyok.
Kicsiknek, nagyoknak,
Békés jó napot!
Jó napot, Zöldfenyő!
Régen várunk rád,
maradj itt minálunk,
díszítsd a szobát!
Nincs tarka virágom,
egyetlen tobozban
a távoli erdők
üzenetét hoztam.
Zúzmara díszíti
a tobozod, ágad,
maradj itt közöttünk
kiskarácsonyfának.
Szeretettel jöttem,
szívesen maradok,
hogy veletek töltsem
a szép ünnepnapot.
Állj ide középre,
feldíszítünk szépen,
te leszel a legszebb
a földkerekségen.
Benedek Elek: A karácsonyfa
Csingilingi, szól a csengő,
jertek fiúk, lányok!
Ég a gyertya, meg van rakva
a karácsonyfátok.
Csingilingi, szól a csengő
arany a csengése.
Aranyosabb, szebb ez, mint a
muzsika zengése.
Csingilingi, szól a csengő,
vajon kik csengetnek?
Mennyországból az angyalkák
a jó gyerekeknek.
Csingilingi, szól a csengő,
nyílik már az ajtó,
cseng a szoba, zeng a szoba
vidám gyerekzajtól.
Csingilingi, szól a csengő,
jertek fiúk, lányok,
ég a gyertya, meg van rakva
a karácsonyfátok.
Pósa Lajos: Júliska karácsonyfája
Kóborol Juliska
Utczáról utczára –
Karácsony estéjén
Ugy fázik, az árva!
Ragyogó ablakon
Dideregve néz be:
Pistika, Mariska
Tapsol örömébe.
“Oh, édes istenkém,
De szép karácsonyfa!
Jaj de jó is lenne,
Ha nekem is volna!”
Meghallja szülője
Sohaját az égben,
Földre leszáll hozzá
S hivogatja szépen:
“Én vagyok, Juliskám!
Én jöttem el hozzád!
Jer velem az égbe,
Lesz ott karácsonyfád!
Tele van aggatva
Tündöklő csillaggal,
Ott repdes körülte
A sok szárnyas angyal!”
S egy hófehér galamb
Száll az égbe… száll… száll…
Angyalok üdvözlik
A karácsonyfánál.
Rövid karácsonyi versek
Ha nem szereted bő lére ereszteni a dolgokat, a rövid karácsonyi versek között nézz körül.
Karácsonyi köszöntő (szlovák népköltés)
Erre, erre, kis legények,
A Kisdedet köszöntsétek!
Álljátok körül a jászlát,
S ki-ki nyújtsa ajándékát:
A friss vajat, zsenge tejet,
S szívében a szeretetet!
Induljunk már, álljunk tovább,
Nehogy felzörgessük álmát!
Hadd aludjon, hadd pihenjen,
Hogy szép napra ébredhessen!
Induljunk már, de íziben,
Más gazda is vár örömben,
Ne lopjuk tovább a napot,
Mert a csillag leáldozott!
Mészely József fordítása
Alföldi Géza: Mária dalolja
Karácsony este. És esik.
Gyermekként sírva csorog az eresz.
S halk szél, mint altatódal
az anyák ajkán halkan neszez.
Ring a csodás égi bölcső:
– a gyermek sír, ki ma született, –
s Mária dalolja altató dalát
a csillagszemű fia felett.
Lajossy Sándor: Karácsonykor
Soha szebben még nem harangoztak
kis falumban, mint szent karácsonykor.
Ölelkezett Ég a földdel mostan
és tarkállott a sok nép az úton.
A templomban szépen énekeltünk:
„Megszületett Isten Fia nékünk!”
A szentbeszéd ünnepélyes hangja
imáinkkal a magasba szárnyalt.
Úgy éreztük: Isten kezét fogjuk
s megtelt szívünk szent bizonysággal.
Szólt az ének. Ó, hogy énekeltünk:
„Megszületett Isten Fia nékünk!”
Füle Lajos: Ajándékok
Uram, karácsony jön megint…
Te mindig jót teszel velem:
betölti most is lelkemet
ajándékod, a kegyelem.
Mi mindent kaptam már! De most
hadd adjak én is valamit!
Szerény ajándék ez, tudom,
mégis… legyen a hála itt
Tiéd, hadd áldjam tetteid!
Mentes Mihály: Mária, Szűzanya
Mária, Szűzanya Názáretből indul útnak.
Az úton fa, virág egymásnak szent titkot súgnak.
Madárkák zengenek, az ég is ráragyog:
Földön még nem esett íly nagy dolog
Mária szent szívén dobog szíve örök Úrnak.
Virraszt a Szűzanya Betlehemnek barlangjában.
Altatja kis fiát hideg téli éjszakában:
,,Szívembről leszakadt Isteni magzatom,
Ó hogy szent véredet én adhatom!
Szíveddel egy szívem áldott, örök boldogságban.”
Benedek Elek: Angyaljárás után
Csak egy baba? Egyéb semmi?
– Elég nekem éppen ennyi.
Ezt sem kértem Jézuskától,
S lám, ő elküldte magától.
– Karácsonyfád volt-e néked?
– Volt ám, s olyan szépen fénylett!
Aranydió, alma rajta,
S még játék is volt alatta.
– Játék is volt? Mutasd nekem!
– Csak volt, nagyapóka lelkem.
A szent estén játszogattam,
Aztán másnap…
– Nos, nos, másnap?
– Aztán másnap
Egy árvának odaadtam.
Karácsonyköszöntő (Bánáti sváb népköltés)
Köszöntünk karácsonyt,
Jézus születését.
Elhozta lelkünkbe
Az ő békességét:
Szeretetet szívbe,
Jóságot a házba,
Ne hagyja el soha
Ajkunkat a hála!
Rövidülnek éjek,
Örüljünk jöttének,
Reményt gyújt ő mindig,
Zengjen hálaének.
Mészely József fordítása
József Attila: Karácsony (1923)
Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.
Heinrich Heine: A három királyok Napkeletről
A három királyok Napkeletről
bezörgettek minden házba
„Melyik a betlehemi út,
te kedves fiú, te lányka?”
De nem tudta ifjú, és nem tudta vén,
és tovább ballagtak hárman:
egy csillagocskát követtek ők,
mely tündökölt, kedves vidáman.
És József háza fölött megállt,
ott bementek meghajoltak:
a kisborjú rítt, a gyermek sírt,
s a három királyok danoltak.
Fazekas Anna fordítása
Lénárd Ágnes: Mit szeretnék karácsonyra?
Visszakapni az ünnepet magát,
újra élni a fénylő csodát.
Amuló szemmel nézni a karácsonyfát,
beszívni erdő-üzente illatát.
Érezni a szertettől meleg szobát,
tudni odakint december havát.
Hallani a csengettyú hangját,
édesanyám kedves hívó szívát.
Állni megilletődötten, némán,
mint gyermekkorok karácsonyán.
Hinni ajándékhozó Jézuskát,
és sírni, kisírni évek bánatát.
Pilinszky János: A fényességes angyal is
Emlékezés egy világháborús karácsonyra
Az égbolt elsötétedett.
S akár a végitélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.
Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.
Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,
akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.
Angyal versek karácsonyra
A karácsonyi angyaloknak is fontos szerep jut karácsonkról, róluk szólnak ezek a versek.
Gryllus Vilmos: Szálljatok le
Szálljatok le, szálljatok le
Karácsonyi angyalok,
Zörgessetek máma este
Minden piciny ablakot,
Palotába és kunyhóba
Nagy örömet vigyetek,
boldogságos ünnepet!
Benedek Elek: Jövel, jövel!
Hallom már, angyal szárnya lebben,
Szívem, mint régen, meg-megrebben,
Itt vagy közel!
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
Rajtad csüng lelkem, semmi máson,
Jövel, jövel!
Jövel, jövel, én várva várlak,
Még itt se vagy, már áldva áldlak,
Vidul szívem.
Az ég alatt bárhová térsz be,
Öreg szívet gyermekké téssz te
Mindenkiben.
Jövel, jövel, mint egykor, régen,
Hadd éljem újra gyermekségem
Szép esteiét,
Mikor a földet hó megeste,
Dal s mese közt karácsonyeste
Vígan telék.
Dió meg alma, más se kellett,
Szegénynek is, óh, erre tellett!
Volt asztalán.
Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
Angyalok akkor is voltak már…
De voltak ám!
Hallom már, angyal szárnya lebben,
Szívem, mint régen, meg-megrebben,
Itt vagy közel.
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
Rajtad csüng lelkem semmi máson,
Jövel, jövel!
Pósa Lajos: Karácsonykor
Fényes égből, Mennyországból,
Szálljatok le, angyalok!
Zöldleveles, aranydiós
Karácsonyfát hozzatok!
Karácsonyfát, ragyogót,
Zörgő-börgő mogyorót,
Ezüstcsengős barikát,
Selyemszőrű paripát.
Fényes égből, Mennyországból,
Szálljatok le, angyalok!
Kis fiúknak, kis lányoknak
Egy-egy könyvet hozzatok!
Hadd kiáltsák: jaj de szép!
Legyen benne mese, kép,
A hazáért imádság,
Magyar érzés, szabadság.
Fényes égből, Mennyországból
Szálljatok le, angyalok!
A didergő szegényeknek
Meleg ruhát hozzatok!
Nagykabátot, nagy kendőt,
Vastagtalpú cipellőt.
Tüzelőfát, angyalok,
Azt is, azt is hozzatok!
Karácsonyi versek a szeretetről
Karácsony a szeretet ünnepe, itt találod a legmeghatóbb karácsonyi verseket a szeretetről.
Juhász Gyula: Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorúan nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak s higgyünk rendületlen
S ne csak így decemberben.
Heltai Jenő – Karácsony
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,
A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús a kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.
Vida Bálint: Karácsony estéjén
Mindenütt a csend és a békesség honol.
A szívekben most csak a szeretet trónol.
Mindenki igyekszik örömet szerezni.
Karácsony estéjén sok jót cselekedni.
Így van ez ma rendjén szeretet
Legyen úr a karácsony estén.
Miért karácsonykor tudunk csak szeretni?
Miért nem tudjuk ezt minden nap megtenni?
Egész esztendőben nem tudnánk szeretni?
Karácsony estéjén lehet csak jót tenni?
Így egy nap szeretünk és milyen nagy az öröm!
Legyen hát minden nap a szeretet úr a földön!
Szomorú karácsonyi versek
Füle Lajos: Óh, karácsony
Óh, karácsony, kövér lakomák,
önámítások, szemfényvesztések
és hamis látszatok fényes ünnepe!
Mi egymásnak visszük az aranyat,
tömjént és mirhát, mert fáradtságosnak
tartjuk már az utat Betlehemig,
s a mennyei Gyermek lélekből lélekbe
sugárzó fénye helyett, csak aranyunk
tompa világa derengeti szomorú arcunk.
A minden földi jóval megrakott fák
alatt szegény, didergő lelkű emberek
ülnek. S a csillagszórós szobákban
nevetés közben is fáj a szív.
Óh, karácsony, csak egy picike
örömmagot vess a szívünkbe:
Megtartó született nekünk!
Gyóni Géza: Árva gyerek karácsonya
Árva gyerek, árva gyerek,
Sosem láttad az apádat.
Kora sirján Dnyeszter sikján
Csúf fekete varjak hálnak.
Árva gyerek, árva gyerek,
Mit üzensz a Jézuskának?
Árva gyerek, árva gyerek,
Sosem láttad az apádat.
Anyád csókján, kis cókmókján
Kozák rablók kockát hánynak.
Árva gyerek, árva gyerek,
Mit üzensz a Jézuskának?
Árva gyerek, árva gyerek,
Ki ne dugd most gyönge lábad
Ajtó előtt nekifutnál
Zsoldos rabló szuronyának.
Árva gyerek, árva gyerek,
Hogy üzensz a Jézuskának?
Árva gyerek, árva gyerek,
Kis szivedben mi a vágyad?
Hogy téged is neveljen fel
Boldog alvók gyilkosának?
Árva gyerek, árva gyerek,
Mit üzensz a Jézuskának?
Árva gyerek, árva gyerek,
Huzd fejedre paplankádat.
Gyönge ajkad imádságát
Tán elviszik angyalszárnyak.
Árva gyerek, árva gyerek,
Üzend meg a Jézuskának:
„Árva gyerek, árva gyerek…
Kik megölték az apámat,
Rabló népség minden léptét
Gyász borítsa és gyalázat.
S ne essen meg soha-soha
Szive rajt a Jézuskának.”
Ady Endre: Kató a misén
Pompás, fehér karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.
Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.
Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
»Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek.
Az a gyermek ott Betlehemben.«
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.
Adventi versek
Karácsony előtt van az adventi időszak, erről szólnak az alábbi versek.
Kassák Lajos: Advent van
Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.
Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint jancsi-kályha mellett
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba –
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett a testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.
Szabolcska Mihály: Adventi ének
Szállj, szállj magasra, szíveink reménye
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Ragyogj előttünk fénynek oszlopával:
Szent bíztatással.
Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,
Vidám szivárványt sző a borulatra;
Igéje napfény, az ragyog felettünk,
Mitfélne lelkünk?
Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,
Nem tart soká már bűnben bujdosásunk.
Az ígéretnek földjére érkezünk,
Jézus az nekünk.
Õ lesz a váltság élet-birodalma;
Változz’ örömre szívünk aggodalma.
Az elhagyottnak lesz már pártfogója,
Oltalmazója!
S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes,
Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes,
A szeretetnek fényes napja jő fel
Idvezítőnkkel!
Szállj hát magasra, szíveink reménye,
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Elsirni könnyünk’ édes örömünkben,
Szeretetünkben!
Karácsonyi versek felnőtteknek
Szép karácsonyi versek felnőtteknek:
Szabó Lőrinc: Karácsonyest, nyugalmas este…
Karácsonyest, nyugalmas este,
szemünk a friss havon mereng;
és lelkünk bánattal övezve
ki tudja merre, merre leng?
– A szél kint a havat kavarja
és trombitálva jár a tél;
a lelkünk félve gondol arra,
ki tőlünk most oly messze él…
Karácsonyest. – Egy drága könnyben
óh mennyi boldogság van itt!
A gondolatunk messzeröppen
és lelkével ölelkezik:
– elcsöndesül az ég haragja,
csillag ragyog, elült a szél
és lelkünk áldva gondol arra,
ki nemsokára visszatér…
Reviczky Gyula: Karácsonykor (1874)
A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Jézuska ellen.
Nem vádolám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.
Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagy világon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.
Ágyamra dőlök s álmodom
Egy régi, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!
Arany János – Karácsony éjszakáján
Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.
Csillag -é vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?
Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éjt táncaikhoz rémeknek világol?
Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
akár bújdosó láng – én megyek utána!
Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre – temetőbe viszen.
Weöres Sándor: Nől a dér, álom jár
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Én is, ládd, én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.
Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.
Kis ágat öntöznék
fönn a messzi Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.
Túrmezei Erzsébet: Jön a Megváltó!
Jön a Megváltó,
meleggel, fénnyel
tölti be házunk!
Csak jól vigyázzunk,
hogy észrevétlen
el ne haladjon,
s itt ne maradjunk
mi a sötétben!
Szép karácsonyfa
nem elég nékem.
Nem elég semmi.
Jön a Megváltó:
Őt magát vágyom
szívembe venni.
Olyan lesz akkor,
mintha minden nap
karácsony lenne!
Puha jászolként
vár a szívem rád:
Végy, Uram Jézus
lakozást benne
Ady Endre: Kis karácsonyi ének (1883)
Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.
Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.
Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.
Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.
Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.
Ady Endre – Virágos karácsonyi ének
Óhajtozom el a Magasságba,
Nagy a csúfság idelenn,
De van Karácsony, Karácsony,
Istenem, én Istenem
S ember-vágy küldte Krisztusunkat.
Két gerlicét vagy galamb-fiókát,
Két szívet adnék oda,
Hogyha megint vissza-jönne
A Léleknek mosolya
S szeretettel járnánk jászolhoz.
Krisztus kivánata, Megtartóé,
Lázong át a szívemen,
Mert Karácsony lesz, Karácsony,
Istenem, én Istenem,
Valaha be szebbeket tudtál.
Óhajtozom el a Magasságba
Gyermekségemben kötött
Minden szűzséges jussommal,
Mert az emberek között
Nem így igértetett, hogy éljek.
Követelem a bódító álmot,
Karácsonyt, Krisztus-javat,
Amivel csak hitegettek,
Amit csak hinni szabad,
Csúfság helyett a Magasságot.
Lábainknak eligazitását
Kérem én szerelmesen,
Karácsony jöjjön, Karácsony
És száz jézusi seben
Nyiladozzék ékes bokréta.
Ady Endre: A Jézuska tiszteletére
A született Jézus,
Ez igézetes gyermek,
Áldja meg azokat,
Kik a szivünkbe vernek
Mérges szuronyokat.
Áldassanak bennünk
A kifeslett vér-rózsák:
Bánat, kín, szenvedés.
Mert Jézus volt a Jóság
S a nagy, szent türelem.
Csengessünk csengőkkel,
Szeressünk szeretettel,
Örüljünk, ha sírunk,
Ha ránk tör minden ember
S ha álul bántatunk.
A született Jézus
Született így s kivánta,
Hogy ez legyen az üdv:
Minden hívság kihányva
Életünk gömbiből.
Fülöp Áron: Karácsony-este (1885)
Szent este a karácsony-este,
Krisztus szállott alá az égből, –
Hívőnek égi üdv és béke,
Tévelygőnek hit menedéke, –
Krisztus szállott alá az égből.
Áldott est’ a karácsony este,
Angyalok szállnak alá égből,
Vigaszt hozva, sebet hegesztve,
Kárpótolva, mi el van veszve, –
Angyalok szállnak alá égből.
Boldog est’ a karácsony este,
Remény s vágy száll alá az égből,
Csüggedt lelket életre keltő,
Tépett szálat továbbra fejtő, –
Remény s vágy száll alá az égből.
Gyászos est’ a karácsony este,
Ki mindezt várja s nem leli,
Halott reményben, vágyban, hitben,
S felemelni kevés egy isten,
Mert nincs hazája mennyei!
Ábrányi Emil: Karácsony-est (1902)
Karácsony-est. Egyik fiúnk az égben,
A másik tőlünk roppant messzeségben.
De kárpótlásul itt vagy te magad:
A rózsa, melyből két bimbóm fakadt.
Nekem te most is az vagy, ami voltál,
Mikor először keblemre hajoltál:
A legjobb, legszebb, leghűbb szerető!
A több mint angyal -: az igazi nő!
Vigasztalj!… Éltess!… O maradj velem
Te testet öltött, áldott szerelem!
Alkoss számomra egy külön világot,
Ahol csak békét és nyugalmat látok…
Ahol megenyhűl minden földi bánat,
Ahol nincs más, csak kölcsönös bocsánat,
Ahol minden perc mosolyogva száll,
S egy végső, boldog sóhaj a halál!
Czóbel Minka: Karácsonyéj
Csillagról csillagra szép
Angyallelkek szállnak,
Megváltás hirét viszik
Széles e világnak.
Arany csillagfény alatt
Elsimúló hangok:
Zúgnak távol tornyokból
Éjjeli harangok.
Sötét kék ég alapján
Rezgő csillagfénybe’,
Keskeny sarló – holdvilág
Aranysárga fénye.
Ide-oda reng a fény,
Mintha bölcső lenne,
Szűz Mária ringatja
Kis Jézuskát benne.
Siklós József – Betlehemi fényes csillag
Betlehemi fényes csillag
gyúlj ki már az égen,
árassz békét, szeretetet,
mint valaha régen.
Vágyakozunk életvízért
Betlehembe menni
a Megváltó bölcsőjénél
tisztességet tenni.
Hirdess nekünk örömhimnuszt,
Isteni kegyelmet,
lángolj fel ma minden szívben,
fényes égi jelnek.
Így lehessen nagyon boldog
a mi karácsonyunk,
Jó Istenünk, Krisztus által
ezért imádkozunk.
Kosztolyányi Dezső: Karácsony
Ezüst esőbe száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sürű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsürű.
Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.
Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von.
És zsong az ének áhitatba zöngve…
Csak a havas pusztán, a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.
Juhász Gyula – Betlehem
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, édes bambino,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény.
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Kit a komor Sibillák megígértek,
Kit a szelíd Vergilius jövendölt
S akit rab népek vártak, szabadítót.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden földi paloták fölött.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Augustus Caesar birodalma elmúlt,
Az ég és föld elmúlnak, de e jászol
Szelíd világa mindent túlragyog.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
És hallgassátok meg az angyalok
És pásztorok koncertjét, mely e szent éj
Ezerkilencszázhuszonhároméves
Távolságából is szívünkbe zeng.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
S gondoljatok rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s legyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsonyi álomból valóság
És békessége már az embereknek!
Negyedi Szabó Margit: Karácsonyi emlékezés
Emlékszel-e még az első Karácsonyra…
Midőn lejött hozzánk az angyal a mennyből?
Nem is tudod talán, mely égi táj felől
kerub hárfájának zengő dalát hozta…
Hajlékunk tájékát karácsonyfa-gyertya
Ragyogó lángjával mind megaranyozta…
Szívünk bús fészkébe hófehér szárnyával
Csodák országából béke galambja szállt,
Mire a múlt évek minden sötét árnya
Aranyharmat lepte liljom mezővé vált…
Éltünk minden útját karácsonyfa-gyertya
Édes melegével végig beragyogta…
Angyali hárfának zengő ezüst húrját
Vak idők rozsdája eddig meg nem fogta.
Maradj itt, ne hagyj el, maradj köztünk végig
Fehér galambszárnyon mennyből eljött angyal!
Szívünkbe fogadtunk hajnal hasadással
Szívünkbe marasztunk deresedő hajjal…
Karácsonyfánk végső lángja ha ellobban
Együtt menjünk veled mennybe szálló angyal…
Kosztolyáni Dezső: Karácsonyi dal (1905)
Egy barátomnak
A mi kedélyünk rég kihamvadt,
fagyos, hideg az ünnepünk,
lelkünkre hull a téli harmat.
Jeges vidékre tévedünk
és álmodunk dicsőbb valórul
s a fergeteg táncol velünk.
Agyunkba duzzadozva tódul
sok új, hatalmas gondolat,
de a fánkról kopott dió hull.
A gyertyalángunk ellohad,
füstölve pattan rajt a szikra
s kékes, kialvó lángot ad.
S rásüt vonagló arcainkra.
Tompa Mihály: Karácsonykor (1845)
Hullámzó érzemény között
Jövén az úrnak templomából:
Lelkemben még sok visszahangzik
A halott ígének szavából.
Ugy tetszik, mintha hallanám:
Mikép zendűl a pásztor-ének,
Sziv és ajk hű összhangzatában
Az istenember nagy nevének.
A megváltó ma született …!
Betölt az évek teljessége …
Dicsőség Istennek mennyégben!
Az emberekhez égi béke!
De szívem rögtön elszorul
Miatta sajgó fájdalomnak,
Midőn tovább zendűl az ének:
Legyen szabadság a raboknak!
Az árva népre gondolok …
S jövén az úrnak templomából:
Lelkembe kinnal ez nyomul be
A halott igének szavából.
Móra László: Karácsony édes ünnepén
Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén
Legyen imádság minden gondolat.
Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.
Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!
Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Óh beszélj vele!
Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.
Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!
Nagyfalusy Lajos: Ó, boldog éj!
Ó, boldog éj,
Fönséges éj,
Százszorszent
Drága éj!
Földön is, égen is alleluja!
Krisztus, az égnek, a földnek Ura
Szűznek ölébe leszáll,
Krisztus, a békekirály.
Ó, boldog éj,
Malasztos éj,
Százszorszent
Csupa fény!
Fény, ki után a világ epedett,
Ki örök irgalom és szeretet,
Glória! Földre leszáll
Isten, a Fény, a Király!
Ó, áldott éj,
Ó, boldog éj,
Százszorszent
Békeéj!
Békekötést szerez Ô veletek,
Nyitva legyen neki a szívetek,
Tiszta szívekbe leszáll
Krisztus, a békekirály.
Benedek Elek: Karácsonyéji álom
Jó reggelt, jó reggelt édes jó anyám!
Angyalarcoddal hajolj le reám,
Hadd öleljelek, hadd csókoljalak.
Kicsi karommal átkaroljalak!
Tudod, ma éjjel hol, merre jártam?
Hiszed, nem hiszed: a mennyországban.
Láttam ott angyalt, százat, ezret,
Talán még több is volt ott, úgy lehet.
Ha láttad volna! Készültek éppen,
Hogy összeszedjék mind, mi az égben
Játék vala. S hej, mennyi volt!
Az égbolt
Szinte leszakadt alatta,
S az angyalok egy pillanatra
E sok játékot összeszedték,
Hátukra vették,
Aztán-huss! Lebbent a szárnyuk,
Szálltak a földre, én utánuk,
Aztán-aztán felébredék…
Úgy-e szép álom? Óh, de szép!
Babits Mihály: Karácsonyi ének (1932)
Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.
Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-űr szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?
Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…
Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük hogy „megszületett”!
Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
Szabolcska Mihály: Egy nap, meg egy este
Egy nap, meg egy este
Minden esztendőben
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem.
Ha nem is, ha nem is
Valami sokáig:
Karácsony szombattól
Karácsony napjáig.
Karácsonyszombatján,
Hogy a csillag támad:
Kinyitnám aranyos,
Gyöngyös palotámat.
Minden elhagyottat
Oda gyűjtögetnék,
Sápadozó árvát
Szárnyam alá vennék.
Ha koldus, ha bűnös,
Nagy birodalmamba’
Szerető szó nélkül
Senki sem maradna.
…karácsony estéjén
Minden esztendőben
Szeretném, ha király
Lehetne belőlem!
Babits Mihály – A felnőtt karácsony
Mit akarsz? Hová sietsz? Talán
azt várod hogy a fal aminek nekirepülsz
mint gyermekjátékot rugója, visszadob
utadnak elejére ahelyett
hogy az Idő fenéktelen
gödrébe suhintana?
Karácsony csenget a szörnyű télben.
Alig hallom csengését. Sárga
arcokat látok a hóverésben
s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
fojtja az ünnepek kalácsa.
Nézd ezt a kort amelynek legnagyobb
s elérhetetlen éden-álma hogy
enni legyen kinek-kinek
elég! nézz a gonosz nyájra mely
naiv báránykora multán
nem vél többé magáról semmi jót.
Nem kell neki szalag és csengő.
A gyermek megnőtt s szép játékjait
elrugta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
A szív hideg és kemény mint a föld.
Tudjuk már hogy ölni s halni születtünk.
Nézd a bedugult időt s hazug tereket:
a földet mely a sírok rothadását
s csontok pőreségét takarja,
s az eget, a Mennyek csillagos
homlokzatát, a kivilágított
Potemkin-frontot, mely mögött
nincsen még levegő sem…
Túrmezei Erzsébet: Zsoltár karácsonyra
Uram, örül és vigad a szívem.
Dalok zendülnek benne rólad
s hál’adó himnuszok,
hogy jászolban születtél.
Azon vigadozom,
hogy jászolban születtél,
nem puha palotában.
Selyem és cifra bársony
körül lágy hódolattal
nem fogta gyenge tested.
Értelmetlen szemekkel
szelíd juhocskák lestek.
Szegénységben születtél
és a szívtépő nyomorban.
Szegény, üres a szívem
azért merem én mégis
a színed elé vinni,
azért merem én hinni,
hogy lakhelyed lehet
a szomorú és árva.
Az minden reménysége,
hozsannás vigassága,
hogy jászolban születtél,
megváltó Istenem.
Azért zendülnek át
téged dicsérő, boldog énekek,
halk glóriák szegényes szívemen.
Áprily Lajos: Karácsony-est
Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?
Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.
Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?
Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?
Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.
Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.
Théophile Gautier: Karácsony
Éj van, a földet hó takarja,
vidám harangok hangja szól,
Jézus megszületett. Az anyja
szerelmesen fölé hajol.
Nincs ékes függöny, mely megóvná
a hidegtől a kisdedet,
csupán pókok hálója lóg rá –
korhadt gerendákról fityeg.
Didereg szalma-nyoszolyáján
a csecsemő s nem alszik el,
melengeti ökör és bárány:
jászlába hő párát lehel.
A hó kirojtozza az almot,
de a tető mennyboltra nyit,
s a pásztoroknak égi hangok
zengik: „Itt a Karácsony! Itt!”
Baranyi Ferenc
Samu Margit: Csillogó karácsony
Megszólaltak a csengettyűk,
csillog-villog az egész világ,
tiszta fehér minden út,
akár az égen a fénylő csillagok,
mert itt a Karácsony:
ma született a Megváltó.
Csak a szívek alszanak,
a félelem markolja össze,
mert nem tudni mit hoz a holnap,
mennyi hitehagyott lélek
borul le Előtted.
Hány összetört reményt visznek Hozzád,
ki nem mondott jajt és könnyeket,
néma könyörgéseket, vérző szíveket.
Te vagy a hit és a remény, mert
megindult már a föld és az ég,
hogy elsodorja szerető gyermekeidet.
Én, a kicsi porszem kérlek:
soha ne hagyd elaludni
az örökké élő Betlehem fényességét,
mert égnie kell mindörökké,
hogy hinni tudjanak Tebenned.
Samu Margit: Karácsonyi zsoltár
Engedd, hogy felhők hófehér bársonyával
betakarjam ártatlan testedet,
az ég kékjét csókoljam szemed fényében,
s a Hold sugarával öleljem át
életed magányát.
Hadd vigyem veled és benned
a mindenség fájdalmát, jóságát.
Mint az árnyék úgy követlek,
mert a sorsod az én sorsom is.
Arcod tisztaságában él az örök
emberi szenvedés, gonoszság
és a végtelen megbocsátás.
Engedd, hogy láthatatlan
kövesselek életed útjain.
Legyek jóban és rosszban a
társad, letöröljem könnyeidet,
hogy jobbá és igazabbá tedd életünket.
Így borulok eléd születésed napján
és magamat teszem lábad elé ajándékul.
Sík Sándor: A napkeleti bölcsek
Ama csillag után.
A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.
A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.
És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.
Ama csillag után.
Sándor Dénes: Csendes karácsonyi dal
Otthon ma csilingel a csengő,
Otthon ma rózsás gyerekarcok
Izgalmas csendben várnak valakit.
Ajkuk mosolya édesen nevet,
Szemükben az ég színe derengő,
Otthon ma csilingel a csengő…
Otthon ma széttárul az ajtó
S a „Stille Nacht”-ot zongorázzák,
Az öregek befelé mosolyognak,
A sok gyerek kacagva szalad,
S érzi mindenki a szívek lángját.
S a „Stille Nacht”-ot zongorázzák…
Otton most felragyog a gyertyaláng,
Szobánk lámpái ragyogón kigyúlnak,
A karácsonyfa tündöklőn zenél,
A villanyfény széthinti sugarát,
S édes illattal telik be szobánk.
Otthon most muzsikál a gyertyaláng, –
A drága sok fény tündöklőn lobog,
Száz szép ajándék glédában sorakszik,
Örömtől csillog mindenek szeme,
Aranyos ajkú lágy gyermekkacaj
Tesz ma üdébbé minden örömet,
És felderülnek minden bús szívek…
Otthon ma csilingel a csengő,
Otthon ma széttárul az ajtó,
Otthon ma tündöklik a gyertya
S fényárban úsznak mind a bútorok,
S én itten messze, szent karácsony este
Ezer emléket csendben átölelve
Halkan dalolok…
Baja Mihály: Karácsony
e most is az vagy, áldott szent Karácsony,
Mi Betlehemben legelőször voltál:
Újjászülője a kerek világnak,
Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.
Az angyaloknak ajkán a hozsánna
Ma is elhat a pásztorok füléhez,
s koldust, királyt vezet ma is a csillag
Az idvezítő jászol-bölcsőjéhez.
Te most is az vagy, csak mi változánk meg,
Csak nekünk ócska minden ami régi.
Nem hallgatunk az angyalok szavára,
Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.
Mennek, mennek a pásztorok seregben,
de nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.
Mennek, mennek a bölcsek és királyok,
De nem az élet örök kútfejéhez.
Ó, szent karácsonyéj csillagvilága…
Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.
Az én lelkem csak téged vár, s tetőled
száz lidérc fény közt el nem tántorodna.
A gyermekhitnek hófehér palástját
Borítsd reám csak egy éjszakára,
És én megáldlak, síromig követlek
Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.
Baja Mihály: Karácsonyest otthon
A mi kisfalunkban,
egy kis fehér házra,
Leszállt a karácsony
Simogató szárnya.
Majd a házigazda
Letéve pipáját
Kinyitja a család
Öreg Bibliáját
Ahogy elköltik az
Ünnepi kalácsot:
Énekelnek egyet…
Így szokás ez nálok
S mig olvas belőle
Mind ügyelnek rája,
Áhitattal nézik
Hogy mozog a szája?
Majd kopogás hallik,
A szomszédok jönnek
Szép jóestét s boldog
Ünneplést köszönnek
Egyszer csak elhallgat,
Becsukja a könyvet
S azt monda, mig titkon
Letörül egy könnyet:
S a beszélgetésnek
Se vége, se hossza,
Nincs, ki idejöket
Megszabja, megossza.
„Hát ez a mi fiunk
Hol-merre jár mostan?”
Édes anyám szíve
Erre nagyot dobóan.
Csighy Sándor: Karácsonyfa előtt
Csak nézem és nézem és nézem…
Csörgős pásztorbottal próbálom
gyermek lelkemben ébresztgetni
emlékét, de csak meddő álom.
Mintha sose lett volna, vagy én
nem lettem volna soha, olyan.
Itt állok előtte merengve
a multon. Lassú időfolyam
fel-felloccsan és megint csak csend.
Bűvös varázs kél ki a csendből
és az évek súlyos leple alól
csilingelnek újra a csengők.
Messze száll suhogva a lélek,
az értelem szárnyai viszik,
a varázs megmaradt, ugyanaz,
és már nemcsak csodálja, hiszi.
A betlehemi jászol felett
a Csillag örök nyomot hagyott
s a barmok közt pihegő Kisded
minden más királynál nagyobb.
Csak nézem a kis karácsonyfát,
más, mint ezelőtt hetven éve…
Más a fenyő, mások a gyertyák
s én is más vagyok, sokkal vénebb.
Vida Bálint: Mindig Karácsony Lesz!
Minden esztendőben egyszer van karácsony.
A karácsony napját én mindig kívánom.
A szeretet akkor mindenütt úrrá lesz
Karácsonyi béke, engem boldoggá tesz.
Kerüli ilyenkor a bánat a házat.
Lelkünk ellesége sem annyira támad.
Őneki is ünnep a karácsony napja.
Az Úrtól erre a parancsot megkapja.
Mikor Jézus eljön minket magához vesz.
Akkor a karácsony nem csak két napos lesz.
Mindig karácsony lesz Isten szent népének.
Örömteli szívvel mindig énekelnek.
Nem árthat ott senki örök lesz a béke.
Karácsonyi öröm lakik minden szívben. ÁMEN.
Juhász Gyula: Karácsonyi köszöntés
Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak.
Harcos katonák is
Fölnéznek az égre
S rágondolnak álmodozva
A testvériségre.
Bujdosó raboknak
Idegen párnákon
Kedveseik szelíd arcát
Ringatja az álom.
Fáradt katonák ti,
Pihenjetek szépen
Karácsonyfák lángja körül
A mi szent esténken.
Gondoljatok hittel
Zsolozsmát dalolva
Eljövendő boldogságos
Szent karácsonyokra!
Csukaszürke köntös
Kopott, tépett szárnya
Megváltó nagy békességet
Hoz most a világra.
Győzelmes örömmé
Válik majd a bánat,
Lesz még otthon víg karácsony
Magyar katonáknak!
Juhász Gyula: Karácsonyi óda
Csöndes az éj és csöndes a világ is,
Caesar Augustus aranyos mosollyal
Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás:
Béke a földön.
Hallgat a germán és hallgat a pártus,
Néma az indus és néma a hellén,
Herkules távol oszlopa se rendül,
Thule se mozdul.
Már az aranykor új eljövetének
Hírnökeit, a szomorú szibillát
S a szűzi Virgilt födi földi sír és
Hír koszorúja.
S messzi mezőkön nyájaikat őrző
Pásztori népek nézik a derengő
Új csillagot, mely aranyát elönti
Jászoli almon,
Hol mosolyogva és fázva az éjben,
Szőkehajú és szelíd anya keblén,
Most mutatod meg magad a világnak,
Isteni gyermek!
Hosszú karácsonyi versek
Az alábbiakban a legszebb hosszú karácsonyi verseket gyűjtöttük össze.
Madách Imre – Karácsonykor
Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
Mindenekre tiszta fénypalástot ad.
Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
Tán az egyenlőség tart ma ünnepet.
Ünnep van valóban, ím a büszke vár
Dús világításnak özönében áll,
Fényes csarnokáról hangzik a zene,
S vad dombérozásnak hangja jön vele.
Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
Férj s nő átkarolva tartja magzatát,
Keblök melegével óvják gondosan,
S rájok elterítve egy rossz gúnya van.
Igy ülnek sokáig, némán, reszketeg,
Míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
“Márma van karácsony szentelt ünnepe,
A nép megváltója márma születe;
Jó hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
Mert feledtük volna, hogy megváltatánk.
Óh hatalmas Isten, hát miért, miért
Ontatál fiaddal értünk drága vért?
Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
S a nép rab maradjon véges-végtelen?
Cél után fáradni, küzdeni dicső,
Elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
Ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
Csak hogy életemet nyomorogjam át,
S amelyet kiküzdök, életem minek,
Hogy legyen igámat hordani kinek?
Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
Egy kétségbeejtő örökös bilincs. –
Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
És igába tart csak zsarnok akarat?
Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz.
S a megváltó újra gunyhó sarja lesz. –
Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
Óh, takard, takard nőm édes gondosan.
Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
Hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
Szálljon a hó, itten vad dühe nem ér.” –
S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
Édes álomképet sző rájok keze,
S boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.
S hogy ne verje őket zord valóság fel,
Lassan eltakarja őket hólepel. –
A várból öröm száll – zúg a téli szél –
A család helyén csak kis hódombot ér.
Tóth Árpád: Karácsonyi emlék
Itt volt, elment a szép karácsony,
S amíg itt volt, jó koszton éltünk,
Cukron, fügén, mákos kalácson.
Hozott diót, mogyorót, smukkot,
Új százkoronás is volt nála,
De erről alig szólt egy kukkot.
Hogy a pénzügy is derűt öltsön,
Adott az osztrák – magyar banknak
Húsz koronát – aranyban! – kölcsön.
És hozott új választó-listát.
Mely szerint csak Lukács szavazhat,
S megválaszthatja Tisza Pistát.
A Béke is, e bús egyénke,
Jött volna vele, ám egy hídon
A strázsa belelőtt szegénybe.
Örült Prohászka is Prizrendbe,
Az udvarias szerb kormánytól
Egy sérvkötőt kapott prezentbe.
Szóval a karácsony sok kincsét
Megkaptuk és ami a legfőbb,
Megszűnt a fűtőanyag-inség.
Ez üdvöt zengem el ma számmal:
Egész télen fűthetünk majd
Egy-egy dús – karácsonyi számmal!
Benedek Elek: Karácsony hetében
Megváltozott a szokásom
Nincsen otthon maradásom.
Éltem eddig úri módon,
Most mindég az utcát róvom.
Szép nap, csúf nap: mindegy nekem
Az utcára ki kell mennem.
Egész nap csak kóricálok,
Boltok előtt álldogálok.
Mindenütt van egy-két játék,
Mit egyebütt még nem láték.
Ez is kéne, az is kéne:
Bejegyzem a könyvecskémbe.
Aztán szépen tovább állok,
Hátha még szebbet találok;
Szebbet, jobbat, ékesebbet.
Gyermekszívnek kedvesebbet.
Hol kihúzok, hol bejegyzek,
Mindegyre ceruzát hegyzek.
Elhegyezem hason-felit,
Mire könyvecském megtelik.
Be-benézek könyvecskébe:
Ejnye, ejnye, több nem fér be!
Mit tehet most nagyapóka?
Más könyvecskét vesz a botba.
Egy könyvecske, kettő, három,
A boltokat végig járom.
Most már három könyv van tele –
Megyek Jézuskához vele.
Addig megyek, addig járok,
Míg egyszer csak rátalálok:
Kis Jézuskám, állj meg, kérlek,
Olvasd el e könyvecskéket!
Átalveszi, lapozgatja,
Szép kis fejét csóválgatja:
Három kis könyv, telistele!
Talán elég lesz a fele?
Óh, Jézuskám, kérlek szépen,
Három unokám van nékem!
Mást se teszen egy hét óta:
Lót-fut értük nagyapóka.
Kis Jézuska, legyen áldott,
Könyvecskékkel égbe szállott,
S mind, mi volt beléjük írva,
Aranykönyvébe beírta…
Wass Albert: Karácsonyi versek II.
Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!
Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.
Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!
Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?
Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.
A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.
Kerényi Frigyes: Karácsony estvéjén
Örömvirág volt a karácsonestve!
Hogyan leszedték tünde bársonyát –
Piros napoknak halvány unokája,
A multból olvad játszi fény reád.
Oly tiszta volt a föld, oly jó az ég,
Oly boldog én, midőn gyermek valék!
Középen szent fa, tarkán ékesítve
És gazdagon, hogy meghajolt az ág –
Miért is égett annyi mécs körűle,
Nem volt-e arczimon elég világ?
Elég világ anyám könyűs szemén,
Ha eltekintett boldog gyermekén?
És reggelenként nyúlva nyult a kéz
És volt a napnak bája alkonyig;
De a mohón szakasztó kéz alatt,
A szent fa szépen elvirágozik.
Suhant az év s midőn alunni ment:
A kedves szent fa ujra megjelent.
Azóta csendes gyermekéletemnek
Bűvös meséje régen megszakadt:
Jó angyalom a kis fenyű helyébe,
Szent fául hozta ifjuságomat.
Hogy eltekintsen ujra gyermekén –
Anyám után hiába néztem én.
Az új fa dús, az új fa oly sugáros!
Reménylevél takarja ágait;
Kicsillogott a szerelem virága;
Túlföldi fényben tündökölt a hit.
Mért hozta, lelkemet zilálni szét,
A kétkedés csapongó vesszejét?
Mért jő az élet a komoly valónak
Izmos kezével rázni ágait?
Hogy róla minden, minden elszakadjon,
Mi földi szárnyon égbe vitt!
És hogyha ennek kincse szertehull:
Számomra többé szent fa nem virúl!
Ábrányi Emil: Jézus karácsony-fája
I.
Jártam magam karácsony éjjelén.
És egyszer egy szép férfi jött felém,
S csodás szemével a szemembe nézett.
Mámor fogott el, édes, szent igézet,
Olyan szelíd volt és olyan fönséges!
Nem néz ily tisztán, ami földi, véges.
Éreztem jól e bűvös perc alatt,
Hogy Jézus volt, a názáreti Jézus!
Jézus mellettem némán elhaladt.
II.
Utána mentem halkan, lábhegyen:
Mért jött a földre? És hová megyen?
Láttam, hogy szétnéz és habozva áll,
Mint vándor, aki útat nem talál…
Sugárt vetett a dúsak palotája,
És a karácsony égő, cifra fája
Az ő emlékét ünnepelte mind.
Fejét megrázta bánatos mosollyal,
S elfordult tőlük s ment tovább megint.
Uralkodók kastélya bűvösen
Ragyog felé… De nem megy arra sem,
Csak fölsohajt: „Komor, kevély királyok!
Imádkoztok bár, mindig készen álltok,
Hogy a szegény, ártatlan, gyönge népet
Irtóztató harcokba kergessétek!
Mit ér e nagy fény, e sugár-özön,
Ha szívetek sötétebb a pokolnál?
Megyek tovább! …Hozzátok nincs közöm!”
Felhőkbe vágó roppant templomokban
Tömjénfüst lebben, gyertyák lángja lobban,
És szentélyében a hatalmas háznak
Misés papok buzgón hallelujáznak.
De ő nem lép be. Arcát elfedi
Mély fájdalommal a názáreti:
„Egész világnak nyitva áll egem,
S ti csak lázítni, csak gyűlölni tudtok!
Rossz pásztorok! Nem kelletek nekem!”
Egy hosszu házra, gyermekkel tele,
Az van fölirva: Árvák menhelye.
És közepett’ a félénk, méla hadnak
Mosolygó dámák versenyt osztogatnak
Ételt, ruhát, száz apró cifraságot.
Ezek közé már-már betérni vágyott…
De mégse! … Fájó pillantást vetett
A szép vásárra s ment tovább: „Szivükben
A hiúság több, mint a szeretet!”
III.
És aztán eltűnt a szemem elől.
A föld alá? Vagy a magasba föl?
Mohón kutattam glóriás nyomát,
A néptelen, sötét utcákon át,
De csak az égbolt csillogott le rám
A csöndes, tiszta téli éjszakán.
Mint százezer fényes, kiváncsi szent,
Nézett alá a sok csillag felülről
Isten fiára, ki a földre ment.
IV.
Mint a futó tűz, úgy rohant keresztűl
A városon, hogy Jézus földre szállt!
Az, aki él az Isten jobbja mellett,
S bennünket egykor üdvösségre vált!
Az emberek kábán futottak össze:
„Hallottad? Itt van! Jézus légy velem!”
S dadogva, sírva tört ki a szivekből
Gyötrő sovárgás, édes félelem.
És a király föltette koronáját,
Az érsek drága püspök-süvegét,
És grófok, bárók kapkodták magukra
A forgós kucsmát, bársonyos zekét.
Vöröslő fáklyák gyúltak ki az éjben.
Az utca forrott, mint a tenger-ár.
S a nagyszerű processzió megindult,
Keresni Jézust: Hol van? Merre jár?
Harangzúgás közt mentek, mendegéltek.
Város nem látott még ilyen csodát.
De fáradságuk hasztalan! Hiába
Kutatnak végig minden palotát.
Ott lesz talán a pompás templomokban,
Hol orgonák mély, szent morajja szól?
A zárdákban, hol szűzies lemondás
Uralkodik? … Nem! … Jézus nincs sehol!
V.
És ekkor… messze… künn a város végén,
Hol nép lakik, nálunknál aljasabb:
Egy szűk, kis ablak annyi fényt lövell ki,
Mint hogyha onnan kelne föl a nap.
Káprázó szemmel, álmélkodva gyűlnek
A ház elé, ahonnan jő a fény…
S meglátják Jézust, akit úgy kerestek,
A legsilányabb kunyhó közepén.
Ott áll, tündöklő, hófehér ruhában,
Mindegyik karján egy koldus-gyerek.
Karácsonyfát hozott nekik s a vékony
Gyertyákat most ő gyujtogatja meg.
A kisdedek tapsolnak és kacagnak!
Hálás örömnek édes csöppje gyűl
A rongyos özvegy elfásult szemébe…
S Jézus velük sír és velük örűl.
Bocsát szemükre mély, irgalmas álmot,
A két kicsinyt lágyan lefekteti,
Aztán kimegy… A fényes társaságra
Rá sem tekint a bús názáreti.
Egy szava sincs hozzájuk. Csak a légben
Zendűl hozsanna, bűbájos zene,
Míg lassan, lassan eltűnik a földről
A szenvedők s szegények Istene!
Ábrányi Emil: A gépnek nincs karácsonya
Mikor leszáll a szent homály,
És villognak a piczi fák:
Titokzatos, mély áhítatban
Elnémul a zajos világ.
Hegyoldalon, szűk völgybe lenn
A leggyorsabb láb is pihen.
Egy pillanatra mind megállunk:
Játékot oszt Jézuska nálunk!
Csak egy nem állhat meg soha.
A gépnek nincs karácsonya!
Fáradhatatlan, súlyos lába
Bevágtat ködbe, éjszakába.
A gépnek sürgős útja van.
Sziklák fölött, síkos jegen,
Beláthatatlan síneken
Örökké csattog, búg, rohan!…
S az, a ki fönn, a gépen áll,
Nyugalmat épp úgy nem talál.
A percz, a mit mindenki más
Leköthet: ennek indulás!…
De társak nélkül nincsen ő,
Vas-gép vasmarku mestere:
Megy híven és bátran vele
A kalauz, a fékező.
Ezernyi gyertya ég, lobog,
Az emberek mind vígan vannak.
De ők a fényes városok
Hosszú során csak átrohannak.
Nézik sóváran, messziről,
– Ércz-kötelesség katonái –
Miképen gyúlnak sorra föl
A drága ünnep karcsú fái!…
És míg a roppant gép szalad,
Száz állomáson végig-zúgva:
Bús mélázással otthonukba
Tér vissza minden gondolat.
Ég náluk is Jézuska fája.
De fél-öröm lehet csak ott.
Mert a család, az elhagyott,
Aggódva gondol az apára!…
Ötéviéiért hősök hada,
Javúl-e sorsod valaha?
Karácsonyunkban lesz-e részed?
Vagy akkor lesz csak pihenésed,
Ha majd rohansz a nagy, fekete gépen
Végstácziódra, rémesen dörögve,
Megállasz egy kis fakereszt tövében,
És ott elalszol, békén, mindörökre!…
Ady Endre: Karácsonyi rege
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…
Tompa Mihály – Karácsony estéjén
Nem hallod-e? kopogtat valaki…
Told hátra, édes anyjok, a reteszt!
Setét van künn s erősen fú, esik, . .
Erszd be a szegény utast, ereszd
Boldogtalan, kinek ma útja van,
S ott éri a szent est, hot idegen…
Csak. erre, erre! bátran egyenest, –
A szó elég jókor tesz idebenn!
– Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiunk
Isten hozott! oldozd te a saruid’ –
Jót ég a tűz, melengesd fel magad!
Szemközt fogott a csapkodó vihar:
Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt!
Hja, szenvedés az utas élte most… !
Szél ostora s köd a kísérete;
Ember s hajléköröm reája, kit
Éhes, vonító vad kisérgete.
– Nem jársz-e künn te is, szegény fiunk?
Elébb, elébb! ugy hátra mért vonulsz?
Tied köztünk az asztalnál a hely;
Szerény tálunk mellett bor és kalács,
Elégülj meg, vidúlj fel s ünnepelj!
Vendégünk vagy; szállást ad e fedél,
S alatta szél, hideg, ne féfj, hogy árt!
Megosztjuk a mi jót nyernénk veled,
Nyujtsd közeledő azt az üres pohárt…
– Hol ünnepelsz te most, jámbor fiunk?
Aztán beszélj, hadd halljam a szavad,
S hogy ifju szívednek mily álma van?
Nagy cél utóm fellett eredned a
Széles világnak ily fiatalan;
Élnek-e még szüleid, a kiket
Ugy érdekel szerencséd és bajod?
Hazafelé fordúl-e már utad,
Vagy tiéid’ még messzebb hagyod?
– Mikép az a mi kedves, rossz fiunk?
Mert úgy van az! oly balga a szüle,
Hogy a fiat serdült korára vár…
Akkor kiszállanak… S árván marad
Üres fészkében az anyamadár.
Bár szüntelen fáj, fáj… ilyentor ont
Az a hiány legkeserűbb könnyűt,
Midőn az édes, vagy szent alkalom,
Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyújt…
– Mikor térsz meg, mi várva várt fiunk?
Mikor telnek be édes álmain! … ?!
Ugy lenne majd végóránk is nyugodt…
De im éjfélt üt, – a hívő világ
E nagy s dicső ünnepre eljutott,
Hogy reggel új, szent érzések között
Hallhassuk a váltság örök szavát:
Hajtsuk fejünket nyúgalomra most: –
Jer, a vetett ágy vár… jó éjtszakát!
– Jó éjtszakát, mi szeretett fiunk!
Petőfi Sándor: Karácsonykor (1846)
Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.
Menj el, karácson, menj el sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.
Meleg szobám e gondolattól elhül.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szivemről ez a gondolat.
Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!
Oh aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.
Embert szerettünk és istent imádtunk;
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.
Mi lett a díj? rövid jólét multával
Hosszú nagy inség… tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.
De a szegénység énnekem nem fájna,
Ha jó családom régi lombos fája
Ugy állna még, mint álla hajdanán.
Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S éjszakra a törzs, az öreg szülők.
Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl!…
Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…
Isten veled te szép családi élet!
Ki van rám mondva a kemény itélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.
Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom.
Szabó Endre: Karácsonykor
Mintha csak ma volna, úgy eszembe’ van még,
Az asztalnál körben ült a kis család,
Kint a vihar tombolt, oda-odaverte
Ablakainkhoz a zúzos rózsafát.
Fekete ruháju, gyászló özvegyasszony
Magához vonta két árva gyermekét:
„Mikor eltemettük szegény jó apátok’,
Ilyen rút idő volt odakivül ép’.”
Közelebb simultunk gyászoló anyánkhoz,
A két árva gyermek: kis öcsém meg én;
Nyugtalan szemekkel, néma félelemmel
Csüngtünk könnyben úszó, bús tekintetén;
– De zördült a fenyő gyertya-fényes bokra,
A gyertyák fénye ránk víg derüt vetett,
Szemeinkben a könny fénymosolyra vállott…
Oh, a gyermek szive oly hamar feled!
A karácsony-fának csecsebecsés terhét
Kis öcsém csacsogva számolá nekem;
Én, mint az okosabb, megintettem őt, hogy
Imádkozni kell most: komolyabb legyen.
Anyánk mosolyogva állott meg felettünk,
Összetett kezekkel mink letérdelénk…
Oh, e szeretettel teljes pillanatnak
Ma is érezem még áldó melegét!
Rég volt! Bár nagy idő nem volna az annak,
Ki az örömökből ki nem fogy soha,
De ah! annak a két árva kis fiúnak
Ez volt legutolsó jó karácsonya.
Kis családjok fészkét vihar tépte össze,
S üldözte őket a bajok tengerén,
Idegen szigetre menekült a testvér,
S messze tőle puszta partra estem én.
A karácsony estét most magamba’ töltöm,
Ülöm az emlékek fájó ünnepét…
Forró homlokom, ki megsimítsa, nincsen,
Arcom oly hideg, míg szemem könnyben ég.
Hallgatok sötétben… az utcák havában
Tomboló vihar, a tél ekéje szánt…
Ilyen rút idő volt odakivül épen,
Mikor eltemettük szegény jó anyánk.
Bárd Oszkár: Karácsony
Kétezer éve egyre csak beszélünk
a szeretetről s míg pár eb ugat,
a karaván halad fölényes gúnnyal,
hisz gyártunk mindig új és új ágyúkat.
A frázisok s a feldübörgő jelszók
dandárja bőszen akkor lépeget,
amikor el kell bármi áron fedni
egy szemrehányó, beteg lényeget.
Kétezer éve minden karácsonykor
jámbor meséktől gyúlnak fel szemek,
de ez a szent ellágyulás a földet
egy gonosztettől se mentette meg.
Ideje volna rádöbbenni végre:
a legenda, mit lelkeinkbe szőtt
amaz akol, csak Jézusnak dicsőség,
a mi számunkra, bárhogy nézve, csőd.
Hisz Betlehemből örökbéke álma
zenélve szállt a csillagok fele,
de útját álltuk: Golgotára küldtük
a Názáretit s álmait vele.
Ideje volna rádöbbenni végre:
ha felcsendül a Jézus mély tana,
jó lenne, hogyha a bombasztok helyett már
tetemrehívásra szólítana.
Vállalnunk kell a felelősség súlyát
mindazért ami történt s elmaradt:
hogy nem válthatott meg bennünket Krisztus
sem akkor, sem két évezred alatt.
A karácsonyi áljóság helyébe
s a hozsannázó dalocskák helyett
ideje vón megkövetni a sorsot
és szégyenkezve hajtani fejet.
Ideje volna tiszta szíveinket
a bűnbánat ajándékaiul
ráaggatni a nagy karácsonyfára,
mely fejünk felett éjjelenként kigyúl.
Lendvay Hedvig: Karácsonyi utazás
Szent Karácsony éjszakán,
Előáll az égi szán,
Arany talpa, gyémánt rúdja,
Jézus indul földi útra.
Földi útra, messze útra,
Csengős bárány húzza, húzza.
Ezüst csengőt meg-megrázza,
Apró léptét szaporázza.
Hegyre föl és völgybe le,
Száz kis angyal száll vele.
Angyal kocsis ült a bakra,
Ostorkáját pattogtatja…
Elől száll a fulajtárja,
Vígan zeng a trombitája.
Ahol járnak csillag lehull,
Minden ember földre borul.
Amerre lép csengős bárány,
Hidat ível szép szivárvány.
Minden házat sorba járnak,
Mindent tudnak, mindent
látnak,
Mindenkire rátalálnak.
Nem nézik az ajtó nyitját,
Jézus fáját beállítják.
És a végén minden ágnak
Meggyújtják a kis gyertyákat.
Tesznek alá sok játékot,
Jézus küldte ajándékot,
Puska, csákó, baba, labda,
Örül is ám aki kapja!
Gyertya lángja libben-lobban,
Száz gyerek láb táncra dobban,
Jézus küldte, angyal hozta,
Jaj de szép a karácsonyfa.
Harang hangja száll a mennyből,
Bari nyakán csengő csendül,
Szánkó rúdját az angyalkák
Visszafelé fordították.
Egyre halkabb egyre messzebb
Mennyországba megérkeztek,
Üres szánkót helyre tolják,
Csengős bárányt csutakolják.
Fáradt szárnyuk összehajtják,
Kicsi Jézust elringatják,
Álma édes, álma mély,
Szent karácsony éjjelén.
Kovásznai Kővér János: Karácsonyi óhaj
Ismét jön karácsony, – nap mint nap közeleg, –
belopja melegét, – tárd ki a szívedet:
Gondold el mit tehetsz, hogy mást is hevítsen
a JÓ, mivel Téged megáldott az Isten…
Gondold el: – Erdélyben s az Alduna táján
(sőt öt világrészen) a kegyetlen ármány
Heródese üldözi szadista szeszéllyel,
– jézuskák, máriák küzdenek a téllel –
menekül a székely…
Oláh is követi… Hiszen őt is bántja
hogy megsemmisül a faboronás háza.
Földgyalú nem kimél sok-sok ősi telket, –
amit dolgos szülők egykor építettek –
se gyümölcsös kertet, – se karácsonyfákat –,
mik a kunyhók körül mostanig őrt álltak…
A zsarnok szívtelen: – széttép sok családot,
hogy elszakítsa a hű szeretet-láncot.
S hogy kegyetlenségét kifelé kendőzze, –
ha majd a nemzetek őt vonják kérdőre –
papírt írat alá: „Mi önként távozunk,
nem kényszerít senki!” (Holdkórosok vagyunk…?)
Ott hagyják a hazát, – bujdosnak világgá –
hol az anyanyelvén szólhat magyar, – oláh,
mert rabszolga munkát vállalni a télre,
egy nemzet fiának sincsen a kedvére;
és a Duna-delta megmutatta nékünk:
„félmillió hősi halott” vérén épült!
És jön a karácsony, – a tél már közeleg, –
ki fogadja be az éhező sereget?
Hová meneküljön: – a másik koldushoz,
ki alamizsnáért maga is most futkos?
*
Megnyomorították Európa szívét…
Hallgassátok meg már Kossuth üzenetét:
„Dunai államok DUNA SZÖVETSÉGE –
Igazság, Szeretet vézerljen végre –
Fogjatok össze mind: – Ne kerüljön vérbe!
Akarjátok mind a nemzetközi békét, s
egyesült erővel szerezzetek érvényt
a huszadik század Nagy Ítéletének:
„Szabadságot, Békét Kárpátok közének
s mindenütt e világ koldus, rab népének!”
Ne kelljen szenvedjen sok menekült lélek,
anyák és gyermekek, aggastyánok, vének…
Kik százezer számra beteg, – tehetetlen, –
hamvadó reménnyel, – koldus lágerekben
vergődnek nap mint nap s fájón sóhajtoznak:
mikor örülhetnek egy meleg otthonnak,
boldog karácsonynak?…
Hisz’ mind úgy születtünk kicsiny emberkéknek
s akkor örvendenénk karácsony esténknek
ha nem üldöznék a sok ártatlan népet
s jutna falat, fekhely s ruha minden népnek!
Gyúljon ki a világ Nagy Karácsonyfája s
minden emberfajta égő kicsi lángja
szórjon fényt Európának is szívébe, –
érezzük melegét: – megszületett végre
az igaz, – őszinte – emberséges béke,
Szegénynek, – gazdagnak közös örömére!…
Toronto, 1988
Móra László: Karácsonyi imádság
Ó, édes Jézuska,
Hallgasd meg szavunk!
Nagy országért síró
Bús magyarok vagyunk.
Szent karácsony estjén
Halld meg ezer jajunk…
Igazságot kérő
Bús magyarok vagyunk.
Küldd le angyalkáid,
Tedd fényessé napunk!
Hiszen csak sötétben
Botorkálók vagyunk.
Széttépett Hazánkban
Nézd városunk, falunk!
Alig-alig élők
Meglopottak vagyunk.
Ne küldj sok játékot!
Karácsonyfát se adj!
Ó, csak azt tudhassuk,
Hogy most közöttünk vagy.
Hogy közibénk jöttél
S két áldott kezeddel
Földi csodát teszel
Síró nemzeteddel.
Ó, édes Jézuska
Hallgasd, amit kérünk:
Szent István országát
Adjad vissza nékünk!
Nézd meg ezt is:
